A Trollfoci évzáró értékelése

A Trollfoci 2020-as évét Kiss Nándor edző értékelte:

„A Trollfoci is, mint minden más tömegsport csapat, egy teljesen új helyzetbe keveredett a korona vírus járvány miatt. Hiszen az előző években ilyenkor a kiskunmajsai terem labdarúgó bajnokságban játszottunk hétvégenként. Jó összetartó csapat lévén majd minden hétvégén, a mérkőzések után együtt vacsoráztunk, együtt szórakoztunk a csapattagokkal és a szurkolókkal. Az ismert okok miatt mostanra sajnos úgy alakult, hogy se focibajnokság, se pedig közös vacsorák nincsenek. Tény az, hogy ezt nehezen éljük meg.

Majsaiak nyerték a csengelei pingpong versenyt

Régi sportbarátság fűzi össze a csengelei és majsai pingpongosokat. Évente kétszer szerveznek páros versenyeket, melyre egymást meghívják, és a sportolás után egy ebédre vendégül is látják.

Az első félidőig állta a sarat a Trollfoci

2020. november 3-án a Jóság presszó volt az ellenfele a Trollfocinak a szegedi kispályás labdarúgó bajnokságon.

Gólszüretet rendezett a Trollfoci

2020. október 27-én a Solvo & Outliers volt az ellenfele a Trollfocinak a szegedi kispályás focibajnokságon.

Két gólt kapott a Trollfoci a második helyezettől

Október 20-án a B-oldallal játszott a Trollfoci a szegedi kispályás labdarúgó tornán.

4:0-ás győzelmet aratott a Trollfoci a szegedi bajnokságon

Október 13-án a Trollfoci a Etil Alakulat FC csapatával mérkőzött meg a szegedi kispályás labdarúgó bajnokságonahol a csenge

Óriási mérkőzést játszott a Trollfoci Szegeden

A Trollfoci legutóbbi mérkőzését a szegedi kispályás bajnokságon a Puffin Corporation csapatával játszotta.

Csáki Dávid a Trollfoci négy góljából kettőt szerzett

Szeptember 29-én a Pindurpandúrok csapata volt az ellenfele a Trollfocinak a szegedi kispályás labdarúgó bajnokságon. A meccset Kiss Nándor edző értékelte:

Tamási Zoltán rúgta a Trollfoci becsületgólját

Szeptember 22-én a Flegmatico volt az ellenfele a Trollfocinak a szegedi kispályás focibajnokságon.

A "jóságosok" nem kímélték a Trollfocit

Szeptember 15-én a szegedi kispályás labdarúgó bajnokságon a Jóság presszó csapatával mérkőzött meg a Trollfoci.