Átadták az új egészségügyi központot

A csengelei avatási sorozat újabb állomásához érkezett, 2019. június 5-én ünnepélyesen felavatták az új egészségügyi központot.

Az egykori egészségház 1947-ben készült el, sok évig jól szolgálta a falu egészségügyét. A védőnői szolgálatnak helyet adó épületet az 1950-es években orvosi rendelésre is használták. Talán ez adta az ötletet, hogy a két egészségügyi szolgálatot összevonják egy épületbe, de azt se felejtsük el, hogy az I. számú orvosi rendelőnek helyet adó ház is már 91 évvel ezelőtt épült. A két hely toldozgatása-foldozgatása már nem érte meg, mivel úgy sem lehetett volna 21. századi elvárásoknak megfelelő körülményeket kialakítani.

A Magyar Állam és az Európai Unió 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított az egészségügyi központ megvalósításához. Ezt a helyi önkormányzat 15 millió forinttal megtoldotta, így nem volt akadálya egy valóban 21. századi körülményeket biztosító építmény megvalósításának.

Az ünnepélyes átadón zászlós mazsorettek tartottak bemutatót, majd a Régi Dalok Őrzői léptek fel. Az ünnepi beszédek után Kormányos Sándor polgármester egy-egy emléklapot adott át azok részére, akik a beruházás kivitelezésében részt vettek. Az avatási szalagot Tóth Alexandra védőnő, Dr. Torontáli Renáta háziorvos, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke és egyik tagja, a megyei kormányhivatal vezetője és a polgármester vágta át.

Az avatás után mindenki megtekinthette az egészségügyi központot, majd a most már elmaradhatatlan kürtös kalácsot lehetett fogyasztani. A Virág család többféle süteménnyel kedveskedett a megjelenteknek, most is a túrós lepényük fogyott el leghamarább.