Éjszakai focitorna

Valószínűleg a nyári kánikula ellen indult egykor az éjszaka rendezett kispályás focitorna. 2019. augusztus 3-án viszont nem volt gond a nagy meleggel, sőt előkerültek a kabátok is a hideg ellen. A sportolók viszont örülhettek a hűvösebb időnek, csak az eső miatt csúszós lett a pálya.

A műfüves pályán megrendezett focitornán hat csapat indult el, ebből három (Góllövők, Trollfoci és Hangover '96) csengelei volt. Külön érdekesség, hogy a Hangover '96 játékosainak nagy része külföldön dolgozó falunkbeli volt.

A vetélkedés két hármas csoportban folyt le. Az első körben 1-1 csapat, a Gőllövők és a Trollfoci esett ki. Éjfélkor tartottak egy zsíroskenyér party-t, majd a döntőbe jutásért küzdöttek meg a focisták. A kiegyenlített erőket jellemzi, hogy volt olyan, hogy hetes rúgásokkal kellett eldönteni a továbbjutást. Az első helyért végül a a Hangover '96 és Mono-pool Team mérkőzőtt meg. Itt is úgy látszott, hogy nem bír egymással a két csapat, amikor az utolsó percekben a Mono-pool megszerezte a vezetést, ezzel együtt a torna győzelmét. 

Aki a hideg idő és a késői időpont ellénére kilátogatott a meccsekre, nem bánta meg, hiszen látványos, hajtós küzdelmeket láthatott.

A torna legjobb kapusa Szabó Ádám (Titánok), legjobb játékosa Palásti András (Mono-pool Team), gólkirálya Ürmös Péter (Hangover '96) lett.     

Fotók a rendezvényről: