Ünnepélyesen adták át a csengelei kóser vágóhidat

2017. július 5-én rendezték meg a Quality Poultry Kft. csengelei kóser vágóhidjának ünnepélyes átadását. Az eseményen részt vett Izrael Állam askenázi főrabbija, Izrael Állam nagykövete, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség főrabbija és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. A megnyitóra meghívták Csengele község önkormányzatát is.

A protokolláris megnyitó beszédek után az építkezést segítők, a megvalósítókról emlékeztek meg. A sorban elsőként Kormányos Sándor polgármesterről emlékeztek meg, mint aki sokat tett , hogy a kóser vágóhíd Csengelén megvalósulhasson.

Az ünnepélyes átadás után kisebb turnusokban lehetett megtekinteni a kóser vágás termeit, illetve az udvaron rendezett állófogadáson libamájat, libasülteket lehetett kóstolni egzotikus zöldségekkel.

Fazekas Sándor miniszter hazafelé tartva rövid időre a Csengele házhoz is betért, ahol a helyi termelők sajtjait és gyümölcsborait mutatták be neki. Vincze János fafaragónk pedig egy szoborral lepte meg a jeles vendéget.