Geresdlakon jártunk

Geresdlak egy kicsi sváb település Baranya megyében, ahol szeptember 28-án már XIII. alkalommal rendezték meg a gőzgombóc fesztivált.

Rényiné dr. Torontáli Renáta szervezésében csengelei csapat pedig már második alkalommal vett részt ezen a nagyszerű eseményen. A gőzgombóc eredetileg egy délnémet specialitás, melyet főételek mellé tálalnak. Nálunk ez nem túl ismert köret, de szívünket-lelkünket beleadtuk és nagyon finom gőzgombócot készítettünk a borsos tokány mellé. A zsűrinek is ízlett, hiszen kategóriánkban díjazottak lettünk.

A nap folyamán lehetőség volt a többi 30 csapat ételét is megkóstolni, így a gőzgombócok különféle fajtáit, babos, káposztás ételeket, különböző édességeket és mindent, ami szem-szájnak ingere. A mi csapatunk csengelei kolbásszal, szalámival, paprikával, paradicsommal, házi sajttal készített kóstolókat, melyet nem győztünk pótolni, annyira ízlett a vendégeknek.

Kisvonat is járta a falut, ami minden olyan helyen megállt, ahol látnivaló volt, így meg tudtuk tekinteni a tájházat, a babakiállítást, a mézeskalács kiállítást, hangszerkiállítást, fali hímzéseket is.

A hatalmas legalább ezer főt befogadó sátorban egész nap folyamatosan váltották egymást a fellépő együttesek, és este egy nagy Irigy Hónaljmirigy és HoneyBeast koncerttel, majd sváb bállal zárult a fesztivál, amit mi már természetesen nem vártunk meg. Este 6 órára értünk haza, fáradtan, de tele élményekkel.